Dakoratív kép egy tölgyfáról

Küldetésünk

Tapasztalataink alapján informatikus hallgatóként Karunk hallgatói között sokan vannak, akik nehezen vagy nem tudnak beilleszkedni a Kar közösségébe. Úgy érezzük, hiányzik a csapatszellem, ami jobban összetartaná a diákokat. A nagyobb ismeretségi kör nemcsak azt teszi lehetővé, hogy a hallgatók jól érezzék magukat egyetemi éveik alatt, hanem egy közösség tagjai egymás segítségére lehetnek akár tanulásban, akár más kérdésekben. Karunkon nagyon nagy a lemorzsolódás aránya. Úgy gondoljuk, ez egyrészt annak tudható be, hogy a hallgatóknak nincsenek barátaik, ismerőseik a Karon (legalábbis nem sok), akik között jól érezzék magukat; ezáltal könnyen elveszíthetik a tanulás iránti motivációjukat is. Másrészt a tanulási nehézségeknek tulajdonítható, amelyeket igyekszünk áthidalni tanulásmódszertani segítségnyújtással. Emellett fontosnak tartjuk átadni, hogy legyen egy határozott motivációs bázisuk és reális célkitűzéseik a szak elvégzésére. Célunk a közösségépítés, családias hangulat megvalósítása, amelyben az egyetem második otthonunkká válik, és amely lehetővé teszi egymás segítését és az egymástól való segítségkérést. Célunk továbbá a tanulásban való segítségnyújtás, valamint kikapcsolódási lehetőségek biztosítása a közösségépítés szempontjából. Fontosnak tartjuk, hogy erősítsük az oktatók és a hallgatók közötti kapcsolatot.

Projektjeink

Tanulásmódszertan

Tanulásmódszertan tréninget beszéli át a csoport

Sakkbajnokság

Sakk bajnokság első pillanataiban készült kép, mindenki nagyon koncentrálva figyeli a táblát.

Személyiség fejlesztés

Személyiség fejlesztésen készült fotó. A csoportszobában ülünk elég sokan, és valami játékot játszunk.